Bemutatkozás

Bemutatkozás

Bemutatkozás

Az ELTE BTK és az ELTE Levéltár ad helyet a 2013. július 1-jén alakult MTA-ELTE Egyetemtörténeti Akadémiai Kutatócsoport (2013TKI738) MTA TKI által támogatott projektjének. A kutatócsoport vezetője Dr. Draskóczy István egyetemi tanár. A kutatócsoport három alprojetkre oszlik, a középkori részleg vezetője Dr. Draskóczy István egyetemi tanár, az újkori részleg vezetője Dr. Szögi László címzetes egyetemi tanár, ny. főigazgató, a 20. századot kutató részleg vezetője Dr. Borsodi Csaba tanszékvezető, intézetigazgató, dékánhelyettes. A projekt un. „nem finanszírozott” résztvevője, Szögi László a hazai és nemzetközi egyetermtörténeti kutatások igen elismert, nagy tapasztalatokkal rendelkező alakja.

A kutatócsoport célja a magyar felsőoktatás történetének eddig elhanyagolt és fel nem tárt területeinek vizsgálata és az eredmények nemzetközi követelményeknek megfelelő  formában történő közzététele.  A munka jól illeszkedik a Nemzetközi Egyetemtörténeti Bizottság által 2012-ben kezdeményezett együttműködésbe, amelynek keretében össze kívánják kapcsolni az egyes országokban már évek óta készülő középkori, és újkori hallgatói adatbázisokat.