A jól végzett munka… mindig meghozza gyümölcsét?

Az egyetemtörténeti adatbázis építése során több olyan személlyel is találkozunk, akinek pályája és karrierje fényesen ívelt felfelé egyetemi tanulmányait követően minden nehézség vagy hátráltató tényező ellenére. Egyetemi tanulmányok ide, kapcsolatépítési lehetőségek oda, mégis találni nem egy olyan hallgatót, akinek ez valamiért mégsem sikerült. Nem volt meg a szükséges anyagi háttér, hiányzott az ambíció, nem volt meg az érdeklődés a (nem egy esetben a szülő által) választott (erőltetett?) tudományos szcéna iránt, vagy a diák esetleg kicsit nehézfejű volt és a felsőoktatás nem az ő terepének bizonyult. Akármi is lehetett az ok, az ő tanulmányaik legalább annyi tanulsággal szolgálnak, mint sikeres társaiké, és megérdemlik ugyanazt a figyelmet, mint szerencsésebb kollégáik. Az elkövetkezőkben egy diák tanulmányait és családi hátterét fogom végigkövetni a 19. század második felétől az 1910-es évekig, hogy e sikertelenség lehetséges okait megtaláljam.

Máramaros vármegye nem tartozott az ország legfejlettebb régiói közé, mind nemzetiségileg, mind társadalmilag pedig rendkívül sokszínűnek mondható ebben az időben is. Ugyanakkor már viszonylag korán kialakultak azok a jelentősebb városi központok, amelyek a későbbiekben nem csak gazdasági és jogi, de kulturális központokként is funkcionáltak. Ezek között is első helyet foglalt el Máramarossziget. Az 1540-es évek elején már működött protestáns iskola a városban, amely az 1660-es évekre gimnáziumi szintre emelkedett. Az 1730-as években a piaristák is gimnáziumot alapítottak a városban, míg 1837-ben megnyitotta kapuit a református lyceum keretein belül a Jogakadémia is, ahova (az alapító, gróf Buttler János kikötése szerint) egyaránt várták a római és görögkatolikus fiatalokat. Tekintve, hogy a megye lakosságának jelentős része görögkatolikus volt, így e kikötés logikus és elvárható is volt egyben.

E rövid áttekintés szükséges volt, ugyanis a történet főszereplője többféle intézményben is megfordult. Fejérfalvi Cziple Mihály román eredetű nemesi családba született 1874-ben Tiszafejéregyházán. A család 1590-ben Báthory István erdélyi fejedelemtől nyert nemességet, majd a 18. században görögkatolikus hitre tért át. Cziple nevű családból ugyanakkor több is volt a megyében és mindegyikük kitűnt valamivel kortársai közül. Az 1780-as és az 1800-as években Cziple Illés és János a Királyi Testőrség tagjai voltak, Zsigmond az 1870-es évektől a Szabadelvű Párt országgyűlési képviselője (a korabeli lapok szerint „a hazafias románság” hangja), míg Sándor királyi törvényszéki bíró volt, fia, ugyancsak Sándor pedig tudományos munkát írt 1910-ben a máramarosi püspökség felállításának kérdéséről. E családok egymáshoz való kötődésének vizsgálata alaposabb kutatásokat igényel, ám az biztosnak tűnik, hogy Mihály és közvetlen felmenői egyszerűbb életet éltek.

Apja, idősebb György 1825-ben született, feltehetően Mihály görögkatolikus pap fiaként. Életét nem tudni pontosan mivel töltötte, 1916-ból fennmaradt gyászjelentésében földbirtokosnak nevezték. Feleséget is hasonló hátterű családból választott. Apja 1812-ben Alsóapsán volt görögkatolikus adminisztrátor, a szomszédos Felsőapsán pedig az az Iváskó Pál látta el ezt a hivatalt, akinek lánya lehetett Ilona, akit pedig Mihály fia György vezetett oltár elé. A házasságot több gyermekkel is megáldották az égiek, közülük is viszonylag kései gyermekek lehettek Mihály, Pál és László, előbbi kettő a Máramarosszigeti Jogakadémián tanult a későbbiekben. Nem ők voltak azonban az egyetlen Cziplék, akik a felsőoktatásban remélték megtalálni boldogulásuk kulcsát. Talán idősebb György testvére lehetett az a János, aki a szatmárnémeti katolikus püspöki szemináriumba történt 1846. évi beiratkozásakor a következő adatokat adta meg: nemes, Fejéregyházán született 1830-ban, apja neve pedig Mihály. Mihályról egyébként a munkácsi görögkatolikus püspökség schematismusa alapján azt is tudni lehet, hogy 1825–1836 között éppen Fejéregyházán látott el egyházi szolgálatot. János megyei esküdtként tűnik fel 1861-ben, majd 1866-ban szolgabíró, két évvel később pedig a kaszói járás alszolgabírája lett. 1879-ben a máramarosszigeti királyi járásbíróság területén működött, mint ügyvéd. A már említett Cziple Sándor fia Sándor ugyancsak megfordult a felsőoktatásban. Tanulmányait a belényesi református gimnáziumban kezdte, majd Budapesten szerzett teológiai doktorátust. Az itt taglaltakban azonban ők vajmi kevés szerepet játszottak.

Történetünk főszereplője, György fia Mihály 1894-ben iratkozott be a jogakadémia első évfolyamára, és bár az 1895. évre vonatkozó adatok hiányoznak, a problémák valószínűleg már tanulmányai elején jelentkezhettek. 1896-ban még csak a második évfolyamon találjuk, s ettől kezdve egészen 1900-ig nem is tudott feljebb lépni. Ekkor azonban már a harmadik évfolyamon, majd 1901-ben a negyedik, utolsó osztályban tanult, bár ekkor is csak az első félévben. Nem tudni, hogy végül befejezte-e tanulmányait, bár ellenkezőjére sincsenek adatok. Érdekes, hogy testvére, Pál két évvel később kezdte meg jogi tanulmányait, és bár az ő előmenetele sem volt gond nélküli (1897-ben ismételte az első évfolyamot), úgy tűnt mégis előbb fogja befejezni a jogakadémiát, mind bátyja, ám a harmadik évfolyam ismétlése miatt végül együtt távoztak az intézményből. Mi lehetett az oka Mihály nem kimondottan szokványos és döcögős előmenetelének?

A jogakadémia tanrendjének felépítése ismert. E szerint az első évfolyamon a „Bevezetés a jog és államtudományokba”, „Római jog”, valamint „Magyar alkotmány és jogtörténet” című tárgyakat oktattak a hallgatóknak. Mihálynak azonban a második évfolyam okozta a legnagyobb nehézséget, ahol jogbölcseletet, magyar magánjogot, továbbá nemzetgazdaságtant tanítottak. Azt, hogy ebből mi okozhatta a legtöbb fejtörést neki, nem tudni. Ám korábbi tanulmányaiból talán sikerülhet kihámozni, hogy miben lehetett erősebb és miben gyengébb.

Történetesen tudjuk ugyanis, hogy Mihály a szigeti katolikus gimnáziumban kezdte tanulmányait, amelynek fennmaradt értesítői a diákok előmeneteléről is tanúskodnak az oktatott tárgyakat illetően. Mihályt 1885-ben íratták be szülei a Piarista Gimnáziumba, ahol jó tanulónak bizonyult. Itt vallástan mellett magyar, román, latin és rutén nyelvet tanítottak, továbbá földrajzot, számtant, mértant, szépírást, de tornaóráik is voltak. Ezek közül magyar és latin nyelvből, valamint mértanból, tornából és szépírásból kapott jó osztályzatokat, míg a többiből jelesre értékelték. Jegyei azonban már a második évben romlani kezdtek, csupán vallástanból és román nyelvből tudta tartani a színvonalat, míg jelentősen romlottak jegyei földrajzból, magyar és latin nyelvből. A harmadik osztályban már inkább csak jó tanuló volt, aki bár javított magyar nyelvből, de ez a számtan rovására ment. 1888-ban a negyedik osztályban ez a tendencia nem változott, és tovább romló számtanjegyei mellett magyar nyelvből is ismét rosszabb osztályzatot kapott.

Ezek alapján úgy tűnik, hogy a minden bizonnyal román anyanyelvű Mihálynak elsősorban a nyelvtanulással, valamint a számtannal akadtak nehézségei, amely megindokolná, hogy a Jogakadémia II. évfolyamának egyik nagy mumusa lehetett számára a nemzetgazdaságtan, de akár a magyar magánjog is, bár talán ez kevésbé, későbbi előmeneteléből kiindulva. A szülők is érezhették, hogy ez a gimnázium talán nem a legjobb Mihály számára, mert 1891-ben a hatodik évfolyamot már a Református Lyceumban végezte, bár neve mellé bejegyezték, hogy ismétli az évet, tehát már korábban is itt tanulhatott, sajnos a források azonban nem árulják el pontosan mikortól. Itt a tananyag is változott némileg, ugyanis rutén és román nyelv helyett görög és német nyelvet tanítottak a VI. osztályos gimnazistáknak a latin és a magyar mellett. Ezen kívül történelem, mértan, természetrajz, rajz és testgyakorlat volt előírva számukra. Évismétlésre akkor került sor, ha több tárgyból is elégséges osztályzatot kapott a diák, vagy ha az év végi vizsgán valamiből elégtelenre vizsgázott. Mint láttuk, Mihálynak már a piaristáknál gondja akadt a számtannal és a magyar nyelvvel, így feltehetően ezek hátráltatták az előrelépésben. Ettől kezdve azonban megemberelhette magát, hiszen a nyolcosztályos gimnáziumot ezután már időre, 1893-ra befejezte, bár csupán elégséges minősítéssel.

Cziple Mihály tehát nem a legoptimálisabb középiskolai háttérrel vágott neki a jogi tanulmányainak. Bizonyára nehézkes magyar nyelvi és számtani képességei akasztották meg az előmenetelét, hiszen amikor a nemzetgazdaságtani stúdiumot magába foglaló második évfolyamot nagy nehezen (öt, esetleg hat év alatt) elvégezte, utána a többek között büntető-, per-, és pénzügyi jogot tartalmazó harmadik és negyedik évfolyamokat már elsőre teljesítette. Mindezek után már csak az a kérdés vár megválaszolásra, hogy a döcögős tanulmányi háttérrel rendelkező Mihály hogyan tudta hasznosítani a tanultakat, vagyis milyen pályát futott be a Jogakadémia elvégzése után? 1901 után neve már csak egyszer tűnik fel a lapokban, 1910-ben, amikor haláláról tudósítottak. A 36 éves fiatalemberről a gyászjelentés feljegyezte, hogy „hosszas és kínos szenvedés” után fejezte be életét, vagyis feltehetően régóta küzdött valamilyen betegséggel. Emiatt persze az sem zárható ki teljességgel, hogy a betegség, mely végül a vesztét okozta, sokkal korábban is megjelent és ez akadályozta a rendes előmenetelét az iskolában. Orvosi feljegyzések híján erről azonban többet nem lehet kideríteni. Pályájáról annyit azonban mégis megtudunk, hogy ügyvédjelölt volt, más szóval közel tíz esztendővel a jogakadémia elvégzése után sem praktizált még, csupán csak jelöltje volt választott szakmájának. A Budapesti Hírlap gyászjelentése mindehhez annyit fűzött hozzá, hogy Mihály tartalékos hadnagy is volt.

Rövid és küzdelmes élet adatott tehát ennek a fiatalembernek, akinek, bár családja nem volt éppen a legmódosabb família a vármegyében, mégis a számukra elérhető legjobb iskolákba tudták járatni gyermeküket. Más kérdés, hogy a kicsit nehézfejű diák bukdácsolt a piaristáknál, a reformátusoknál és a Jogakadémián sem remekelt, ám úgy tűnik, hogy vagy családja akarata, vagy pedig személyes elhivatottsága elég erős lehetett, hogy mindezek ellenére az ügyvédi pálya felé törjön. Noha 1901 után egészen haláláig eltűnik a szemünk elől, a nem kimondottan jó diák kitartása és példája talán erőt adhat, a később bizonyos Karinthy Frigyes által megénekelt több, más „rossz diáknak” is.

Irodalom:

• Balogh Béla: A Máramarosszigeti Református Líceum története. Debrecen, 2012.
• Tit Bud: Date Istorice Despre Protopopiatele Parochile Si Manastirile Romane din Maramures din timpurile vechi pana in anul 1911. Gherla, 1911.
• Halász Sándor: Országgyűlési almanach 1886. Budapest, 1886.
• Értesítő a M.-szigeti Kegyestanítórendi Gymnasiumról. Máramarossziget, 1886-1888.
• A Máramaros-szigeti Helv. Hitv. Lyceum értesítője. Máramarossziget, 1891-1893.
• Schematismus Venerabilis Cleri Graeci Ritus Catholicorum Dioecesis Munkacsiensis ad Annum 1812, 1822, 1823, 1825-1836, 1847.
• Gyászjelentések (Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtára)
• Budapesti Hírlap 30. évfolyam (1910) 143. sz. Június 17.