Inter arma silent musae...de mit csináljunk ha jön a had?

A második világháború óta Európa csendjét (szerencsére) ritkán verte fel a fegyverek zaja. 1974-ben ropogtak a fegyverek, amikor Törökország megszállta Ciprust, majd következett a véres délszláv háború az 1990-es években, az elmúlt évek ukrán-orosz konfliktusa pedig épp a napokban vált nyílt háborúvá. Mindezek a fegyveres összecsapások komolyan érintették többek között a kérdéses területek oktatási struktúráját is. A háború azonban már kezdettől fogva jelen volt az egyetemek életében és nem volt ismeretlen tényező a középkori diákság körében sem.

A háborúk okozta nehézségekre már az egyetemek történetének hajnalán különös gondot fordítottak a világi és egyházi hatalmasságok. I. Barbarossa Frigyes császár 1088-ban kiadott Authentica Habita néven ismert kiváltságlevelében szabad és háborítatlan utat biztosított, mintegy védlevelet adott a Bolognába tanulni igyekvők számára. Persze ezeket nem mindig tartották be és az egyetemek maguk sem tudták elkerülni, hogy részeseivé váljanak bizonyos politikai konfrontációknak, amelyek idővel, akár fegyveres konfliktusokká is fajulhattak.

A százéves háború során az egyetem polgárai, diákok és tanárok egyaránt megszenvedték a háborút. Az angol előrenyomulások idején, amikor Párizs az angol király fennhatósága alá került az egyetem vezető professzorait egyszerűen megbízható angol-párti magisterekre cserélték. Később éppen ezek a személyek játszottak kulcsszerepet abban, hogy Jeanne d’Arc a máglyán végezte Rouenban.

Tehát az egyetemek vezetői a háborús konfliktusoknak nem csak elszenvedői, de azok központi szereplői is lehettek. Igaz ez teoretikus vonalon is, hiszen számtalan értekezés szólt a korban a Római Köztársaság egyik sajátos jogi elvéről, a jogos háborúról (bellum iustum) és ennek különböző aspektusairól Raimundus de Pennafortétól Aquinói Szent Tamásig.

II. (Jagelló) Ulászló és a Német Lovagrend régóta húzódó konfliktusában Stanisław ze Skarbimierza, a krakkói egyetem rektora híres Sermo de bellis iustis (Prédikáció a jogos háborúról) című, már-már traktátus szintű prédikációjában több témát is érint. Fontos volt például megindokolni, hogy egy keresztény uralkodó (II. Ulászló) miért használ pogány (litván) csapatokat egy másik keresztény „állam” (a Német Lovagend) ellenében. Mondhatni ez volt a központi kérdés, amivel uralkodóját akarta „bevédeni” a lovagrendi támadásokkal szemben. Végül is arra jutott, hogy ők is Isten teremtményei, akiket abból a célból bocsátott a földre, hogy megbüntesse eltévelyedett híveit. Ekképp pedig még inkább javallott Isten céljainak megfelelően használni és a keresztény lengyel király érdekeinek megfelelően bevonni őket a Német Lovagrend elleni háborúba. A lengyel-litván szövetség pedig elsöprő győzelmet aratott 1410-ben, Grünwaldnál, ahol (tekintve, hogy ők egyúttal lengyel prelátusok is voltak) az egyetem több neves képviselője is jelen volt.

Ezek a katonai összeütközések ugyanakkor komoly kihívások elé is állították azokat, akik a kor felsőoktatási intézményeiben szerették volna pallérozni az elméjüket. Éppen ezért a diákok is igyekeztek megvédeni magukat minden lehetséges eszközzel. Csupán az egyik módszer volt erre, hogy csoportosan utaztak, ezzel nyújtva nehezebb célpontot a banditáknak és az ellenséges katonáknak. Persze volt, amikor ez sem használt, hiszen még az olyan notabilitásokat sem kímélték ezek a megpróbáltatások, mint Dörögdi Miklós választott esztergomi érseket, a bolognai egyetem egykori rektorát. Amikor ugyanis Dörögdi 1329-ben Avignonba utazott érseki kinevezésének megerősítéséért német rablólovagok Konstanz mellett megtámadták és csak két évvel később szabadult elrablóitól. Az érseki jelvényeket viszont addigra már Telegdi Csanád viselte Dörögdi helyett. 1524-ben az Orlèansi egyetem német nemzetének procuratorát börtönözték be egy társával együtt a lüneburgi herceg emberei, mivel a herceg szövetségese, I. Ferenc francia király éppen hadban állt V. Károly császárral. A procurator bejegyezte esetét az egyetemi aktákba, mintegy okulására kollégáinak, hogy csak jó okkal hagyják el a várost háborús időkben.

Egy másik lehetséges védekezési eszköz volt, hogy a diákok maguk is fegyverkeztek. Akkoriban ez nem volt szokatlan, ugyanakkor az egyetemek szigorúan tiltották a fegyverviselést és komoly büntetést vont maga után, ha valakinél fegyvert találtak. 1432-ben Oxfordban részletesen szabályozták mi a teendő azzal a diákkal, aki fegyverrel (ennek típusait is külön részletezve) fenyeget vagy pedig megsebesít valakit. Ennek megfelelően 1434-ben egy diákot, akinél tőrt találtak bizonytalan időre bebörtönöztek, ugyanakkor 1442-ben egy John Hordene nevű fiatalembert 6 shilling büntetés megfizetésére köteleztek, mert betörte egy társa, Thomas Walker fejét. Hasonló esetekről Magyarországon is tudunk. 1402-ben Mihály fia Eligius, amint a csanádi iskolába tartott, a szórakozásból magánál hordott íjával véletlenül fejbe lőtte egy társát, aki néhány nappal később belehalt sérülésébe. Mivel balesetről volt szó ezért az emberölés vádja alól felmentették Eligiust, akit az eset egyébként is mélyen megrendített. A fegyverviselés tilalma ellenére viszont így is több feljegyzés említ helyi „háborúkat” a diákok és a városi polgárok között (nem egyszer a szebbik nem volt a kívántnál jobban érintve e konfliktusok keletkezésénél), így Párizsban 1278-ban, Salamancában 1410/1411-ben vagy Heidelbergben 1422-ben. A fegyverviselés tehát sem a várható anyagi és fizikai retorziók, sem pedig az (olykor egyébként vétlen) elkövetők mentális egészsége szempontjából nem volt kifizetődő.

A háborúk gyakorta kényszerítették politikai állásfoglalásra is a diákokat. A IV. (Szép) Fülöp francia király és VIII. Bonifác pápa közötti konfliktus során (amely a pápa Anagniban történt halálra verésében tetőzött 1308-ban, s nem mellesleg ebben a francia akcióban vesztette életét Bicskei Gergely választott esztergomi érsek is) a párizsi egyetem diákjainak is színt kellett vallaniuk. A francia királyok hagyományosan nagy támogatói voltak a párizsi egyetemnek, amelynek vezetői, természetesen, kiálltak IV. Fülöp mellett. Nem volt azonban ilyen egyértelmű a Párizsban tanuló külföldi diákok hovatartozása. A helyzet nagy mértékben megosztotta a klérus tagjait, így például az ekkoriban Párizsban tanult két magyar ferences szerzetes, Máté és Miklós többedmagukkal inkább a száműzetést választotta, semmint, hogy a törvényes pápa ellen felemeljék a szavukat, míg azonban Magyarországi Sándor, Ágoston-rendi remete a francia király álláspontja mellett tette le a garast 1303-ban. Sándor később a teológia elismert magistere lett Párizsban.

A legegyszerűbben azonban mégis távolságtartással lehetett elkerülni a veszélyes zónákat. A fegyverek zajában valóban hallgatnak a múzsák. A háború sújtotta területekre a diákok nem igazán tolongtak, inkább igyekeztek biztonságosabb intézmények felé venni az útjukat. Amikor Prágában az egyetem vezetése körüli vitákban a pattanásig feszült helyzetet IV. Vencel a cseh nációnak tett jelentős kedvezményekkel igyekezett megoldani 1409-ben, még voltak külföldi diákok a városban, bár számuk igazán marginálisnak volt mondható. Husz János kivégzése ugyanakkor már felért egy hadüzenettel hat évvel később, s innentől kezdve még a csehek egy jelentős része is távol maradt Prágától (részben persze azért is, mert a pápa elvette az egyetemi fokozatok megadásának a jogát Prágától, más szóval egyetemi státuszától fosztotta meg az intézményt). Mai szóhasználattal élve bojkottok is megfigyelhetők, hiszen a százéves háború kitörésekor az angolok, míg a nagy nyugati egyházszakadás idején a német diákok távoztak Párizsból.

Szintén jól látható ez I. (Nagy) Lajos és Luxemburgi Zsigmond velencei, illetve Hunyadi Mátyás osztrák háborúi során. A velencei fennhatóság alá tartozó padovai egyetem látogatottsága visszaesett a Magyar Királysággal folytatott háborúk idején, noha Padova jelentősége nőttön-nőtt a magyar diákok képzése terén a 14. század derekától kezdve. Szintén általános érvényű kijelentés, hogy ami az egyiknek szerencsétlenség, az a másiknak lehetőség. Padova időszakos elkerülésével a magyar diákok nagyobb számban jelentek meg Bolognában, de a krakkói egyetem is sokat profitált Mátyás III. Frigyes elleni hadjárataiból, hiszen diákok tucatjai választották inkább a biztonságos Krakkót a bizonytalan (bár olcsóbb) Bécs helyett. Persze ez már évszázadokkal korábban is így volt, hiszen az 1193–1204 közötti angol-francia háború során az angol diákoknak kevés esélyük volt problémamentesen eljutni Párizsig, így ebben az időszakban kezdett mind jobban megerősödni az oxfordi egyetem.

Arról, hogy maguk az érintettek hogyan élték meg a háborúkat remek képet kaphatunk Johannes Tichtelnek, a bécsi egyetem orvosprofesszorának naplójából. Tichtel 1463-ban iratkozott be a bécsi egyetemre, ahol 1468-ban már az szabad művészeti kar egyik vezető magistere lett. 1471-ben kezdte meg orvosi tanulmányait és 1476-ban szerezte meg a doktori jelvényeket. A következő évtől 1495-ig vezetett naplója sokrétűen tárja elénk a háború nehézségeit. Amellett ugyanis, hogy személyes előmenetelét (többször volt az orvosi fakultás dékánja), munkáját, családját és barátait, de a keze alatt tanult fiatalokat is megismerjük, képet kapunk a háborús mindennapokról. 1477 szeptemberében, néhány hónappal a Mátyás és III. frigyes közötti béke megkötése előtt egyenesen kifakadt, hogy a kenyér többet ér számára, mint a pénz. De furcsa olvasni leírását arról is, hogy 1485. január 28-án a magyarok három seregtesttel vették körül Bécset, ostromgépek ácsolásába kezdtek, amelyekből folyamatosan lőtték a várost, majd egy nappal később már arról ír, hogy hogyan vizsgáztatott az egyetemen. Március közepén hallotta, ahogy Mátyás seregei elfoglalnak egy dunai hidat, de ugyanezen a napon leírja azt is, hogy a bécsi bíró fejét vette öt cseh eretneknek a városban. Bejegyezte naplójába, hogy a kenyér ára az egekbe szökött, május 5-én pedig már a saját házában is lóhust kellett enniük. Ez ugyanis lényegesen olcsóbb volt, mivel fele annyiba se került, mint a marhahús. Mindeközben pedig jöttek a betegei, akik, ha más nem volt, kenyérrel, hússal fizettek a diagnózisért. Amikor aztán Mátyás és Corvin János bevonult a városba a magyar király egyből ura és királya lett. Tichtel egyébként Mátyás és különösen felesége, Beatrix királyné gyógyításában is segédkezett, amikor a város körüli fürdőkbe utalta őket. A magyar király rá is szolgált erre a bánásmódra, hiszen rövid uralma alatt többször is kifizette az egyetemi magisterek elmaradt fizetését és gondot fordított arra, hogy az egyetem működése zavartalan legyen.

A háború sok mindenben felülírja az addigi hétköznapokat, de Tichtel leírásából is látszik, hogy az élet ez alatt sem állt meg. Élénken figyelte és hallgatta a híreket a város körüli harci cselekményekről és a tárgyalások állásáról, de mindezen közben tanított, gyógyított és próbált boldogulni családjával együtt, akiket igyekezett ellátni.

A középkorban tehát úgy tűnik, hogy a háborús konfliktusokban az egyetemek és annak polgárai épp olyan szerepet játszottak, mint manapság: volt, aki elszenvedte azt, más hasznot húzott belőle, volt, aki túlélni akarta, más egy nagyobb cél szolgálatába állította tudását és volt, aki igyekezett elkerülni a harcokat. Ebből az időből is számtalan emberi sorsot ismerünk, amelyek a háborús skála különböző fokozatain mutatják meg nekünk ezeket az embereket, de egyben mindannyian hasonlóképp gondolkodtak: az életnek mennie kellett tovább még inter arma is.

Irodalom

• Gábriel Asztrik: Magyar diákok és tanárok a középkori Párizsban. Egyetemes Philológiai Közlöny 62. (1938) 182-210.
• Hastings Rashdall: The Universities of Europe in the Middle Ages I–II. Oxford, 1895.
• Hilde de Ridder-Symoens: Mobility. In: A History of the University in Europe I. Hilde de Ridder-Symoens (Ed.), Cambridge, 1992. 280–306.
• Janin Hunt: The University in Medieval Life (1179–1499). London, 2008.
• Johannes Tichtel’s Tagebuch. In: Fontes Rerum Austriacarum I. Wien, 1855.
• Mikonya György: Az európai egyetemek története (1230–1700). Bp. 2014.
• Monika Asztalos: The Faculty of Theology. In: A History of the University in Europe I. Hilde de Ridder-Symoens (Ed.), Cambridge, 1992. 409-441.
• Paul W. Knoll: A Pearl of Beautiful Learning. The University of Cracow in the Fifteenth Century. Leiden-Boston, 2016.
• Rober S. Rait: Life in the Medieval University. Cambridge, 1912.