Ió, Ció…Vakáció? Volt e nyári szünet a középkori egyetemeken?

Ahogy beköszönt a június a diákok szíve úgy lesz egyre könnyebb. „Az utolsó néhány napot már fél lábon is kibírjuk” – mondogatja ilyenkor egymásnak a legtöbb diák általános iskolástól az egyetemistáig. Persze utóbbiaknak a pótvizsgákkal együtt akár júliusig is eltarthat a tanulással töltött időszak, de legkésőbb addigra nekik is eljön a megváltás. Augusztusban még javában tart a nyár, de az idő előrehaladtával Damoklész ismét elkezdi lengetni fejük felett híres kardját, most azonban még nem erről a sajnálatos időszakról szeretnék írni. A mintegy két és fél-három havi nyári szünidő a mindennapjaink részét képezi/képezte, amikor (eltekintve a nagy állami vagy esetleg néhány egyházi ünneptől) az egész évben zajló folyamatos és szakadatlan tanulást végre a pihenés jól megérdemelt ideje váltja föl. Hajlamosak lehetünk azt hinni, hogy sok egyéb mellett ez is modern korunk egyik vívmánya, hogy ez is csupán egy a 18-19. század „találmányai” közül. Pedig nem ez a helyzet.

A középkorban általában két szemeszterre osztották a tanévet, akárcsak manapság. Az már más kérdés, hogy ezek nem őszi (kezdés valamikor szeptemberben) és tavaszi (kezdés februárban) félévet jelentettek, hanem többnyire egy téli és egy nyári félévet öleltek fel. Az előbbi Szent Mihály napjához (szeptember 29), míg utóbbi Szent György ünnepéhez (április 24), illetve az ezek körüli napokhoz kötődött.  Voltak olyan intézmények is, amelyek trimesztereket határoztak meg, míg például Oxfordban négy időegységre bontották a tanévet. Általában minden egyetemnek megvolt a maga kalendáriuma, amely szerint az oktatást és saját életüket szervezték, így bizonyos különbségek természetesen voltak a rendszerben. Ezek abból is fakadtak, hogy az egyetemek alapvetően egész évben működtek, vagyis a szünnapokon, vasárnapokon és ünnepnapokon is kínáltak előadásokat (többnyire rendkívüli előadásokat és ismétlő gyakorlatokat). A 15. századtól azonban a legtöbb helyen már két részre bontották a tanulással töltött időt, az úgynevezett magnus ordinariusra, amely októbertől tartott júniusig és a parvus ordinariusra, amely pedig júliustól tartott szeptemberig.

Egyetemenként változó volt, hogy hol, mennyi szünetet adtak a mindenhol kötelezően megünneplendő egyházi ünnepeken túlmenően, vagy épp azokhoz kapcsolódóan, de az biztos, hogy rendkívül sok volt a szünnap a középkori egyetemeken.

A párizsi egyetemen, a 14. században 71 olyan ünnepnap volt, amelyet az egész egyetem megünnepelt, további 9 csak a teológiai, 46 a jogi karhoz, míg 8 csak az artes karhoz kötődött. Ez nagyjából az év 1/3 részét jelenti, míg az angol humanista, John Colet a 15. század végén hasonló konklúzióra jutott (153 napot számlált össze) a szabadnapokat illetően az angol felsőoktatásban.

Csak viszonyításként, az ELTE BTK 2021/2022. évi tanrendje szerint, a vizsgaidőszakba és egyébként is hétvégére eső karácsonyt, valamint a május 1-ét leszámítva 70 szabadnapja volt ebben a tanévben a hallgatóknak, amelynek a legnagyobb részét döntően a szombat-vasárnapok tették ki, amelyek a középkorban tanítási napnak számíthattak és többnyire annak is számítottak. Ezek nélkül csupán 15 napot tölthetnek legálisan semmittevéssel a fiatalok (őszi és tavaszi szünet, UNESCO Egyetemi Sport Nemzetközi Napja – Szeptember 20, november 1, március 15). Ehhez még hozzá lehet számítani a nyári szünetet, amely hivatalosan a vizsgaidőszak július 2-i végeztével kezdődött és szeptember 11-én ér véget, ami további 71 napot jelent a kevésbé szerencséseknek, akiknek még volt pótvizsgájuk július 2-án, többet a vizsgáikat hamarabb letudóknak. Vagyis csupán a hosszabb nyári szünettel sikerül megközelíteni a középkori diákok legalább részben pihenéssel töltött napjainak a számát 2021/2022-ben.

Ha a középkorban nem is volt olyan, amit nyári és téli szünetnek neveztek volna, a diákok naptára rendkívül sok „szünnaptól” hemzsegett. A kötelező egyházi ünnepek mellett minden karnak és nációnak, egy-egy adott országok lakosainak vagy diákszövetségeknek is meg voltak a saját ünnepnapjaik, melyeken a tanítást vagy tiltották, vagy bizonyos előadásokat meghirdethettek ezekre a napokra is. A magyar diákok és a létező magyar nációk általános, hivatalos ünnepnapja Szent László napja volt, ami június 27-re esett. Avignonban 1441-ben néhány száz diák létrehozta a Szent Sebestyén Testvérületet. Ez egyébként, hasonlóan más diákegyesületekhez tagjaik rendezett mederben zajló egyházi tevékenységük felügyeletén és az egyházi életben való aktív szerepvállaláson (körmenetek, egyházi szolgálat, adománygyűjtések) túl az egymás közötti harmonikus együttélést igyekezett megvalósítani. Fontos volt továbbá, hogy megvédjék tagjaikat a külső fenyegetésekkel (pl. erőszakos polgárok, uzsorások, stb.) ellenében, valamint, hogy egészségügyileg is támogassák egymást. Ezeket az ünnep(szün)napokat természetesen a megfelelő egyházi szertartásokkal, körmenetekkel ülték meg, de olykor az adott szent tiszteletére egyéb elfoglaltságokkal is kiegészültek.

Szent Miklós vagy Szent Skolasztika napján például a szabad művészetek hallgatói a szenthez kapcsolódó játékokat játszottak Párizsban és Oxfordban. A fiatalok ilyenkor elfoglalhatták a magasabb rangú klerikusok helyeit a kórusban, és ők celebrálták a misét, áldották meg az egybegyűlteket, majd volt, ahol lovas körmenetet tartottak a „püspökfiú” vezetésével, míg Yorkban a város körüli falvakba is elmentek és alamizsnát gyűjtöttek a szegényeknek. Szent Miklós napján egyikük beöltözhetett a szentnek és szintén alamizsnagyűjtés kezdődött. Gyakori volt, hogy a diákok kirándulásokat szerveztek a természetbe, karneválok foglalták el a városokat és különböző vásári előadások és szórakoztató műsorok, némajátékok zajlottak. Mindenki természetesen a maga vérmérséklete szerint vett részt ezeken. Hosszabb szünetek esetén az egyházi szertartások végeztével sok diák hazafelé vette az útját, hogy a szeretteivel töltse az idejét, na meg, hogy újabb adag költőpénzre és élelmiszertartalékokra tegyen szert. Mások, mint például a skót egyetemek ifjúsága az úgy nevezett „Első hó ünnepén” két-három napos kakasviadalokat rendezett.

Az ünneplésnek is megvoltak ugyanakkor a maguk szabályai, amelyeket az egyetemi statútumok többször részletesen szabályoztak is. A beiratkozás során a diákok esküt tettek ezekre a statútumokra, amelyek erkölcsös, elmélyült és keresztény életmódot írtak elő a tanulásban kifejtett szorgalmon és buzgalmon kívül. Ezek után talán furcsának tűnik, hogy külön ki kellett emelni (és nem csak a szabadnapokra vonatkozóan) a szerencsejátékok, a szebbik nem iránti koslatás vagy az italozás tilalmát, de ne feledjük, hogy a középkori diák sem különbözött sokban a mai fiataloktól. Ráadásul a gyakorlat is azt mutatja, hogy a diákok már akkor sem feltétlenül tartottak be minden szabályt. A krakkói egyetem irataiba 1507-ben jegyezték be, hogy a magyar diákok Aprószentek ünnepéhez kapcsolódóan el szokták verni a fiatalabb diákokat, hogy azok emlékezzenek az Aprószentekre. A jogi útra terelt verekedés indoklását a rektori szék nem találta kielégítőnek és pénzbírságra kötelezte az elkövetőket. Másfelől az egyetemek nem voltak szigorúak atekintetben, hogy ezeken az ünnepnapokon a diákok mivel töltik az idejüket, amíg az nem ütközött jogi vagy erkölcsi normákba. Sokan voltak kíváncsiak a vásári mutatványosokra, gyakoriak voltak a verses, énekes-zenés estek, ahol a hallgatók történeteket meséltek vagy felolvastak egymásnak. Tudunk amolyan félszabadnapokról, amikor a délutáni előadásokról elengedték a diákokat. Némely intézményben a matematikát például olyan könnyű tárgynak tartották, hogy az e témakörbe tartozó előadások után előszeretettel adtak plusz szabadidőt a hallgatóknak, amelyet azok gyakorta a környék csapszékeiben mulattak el. A német egyetemeken ismert azonban, hogy az ünnepi fesztiválokkal egyidőben előadásokat is tartottak azoknak, akik inkább a könyveikben mélyedtek volna el a söröskorsó helyett.

A szabadnapok és a szünidő, bár sokszor volt konkrét dátumokhoz kötve, a mozgó egyházi ünnepek miatt gyakran nem voltak mindig, mindenhol egyértelmű időpontokhoz kapcsolva. Az oktatási minisztériumok kora előtt erről az egyetemek dönthettek saját hatáskörükben. Párizsban karácsony előestéjétől Canterbury Szent Tamás napjáig nem tartottak előadásokat. 1339-ben, Montpellierben részletesen meghatározták azokat az ünnepeket, amelyeken nincs tanítás, hogy ebből ne származzon kára a hallgatóknak. Az elhunyt diákok temetése napján is csak a temetés órájában engedélyezik a gyakorlatok felfüggesztését, de a kötelező előadások emiatt sem maradhatnak el. Az angol oktatási intézményekben a 14. század végén, a 15. század elején kezdett terjedni az a szisztéma, amely különböző időszakokra bontotta a szüneteket az ünnepek szerint és meghatározta azok időtartamát is. Eszerint két-két hetes szünidő jutott karácsonyra és húsvétra, egy hét pünkösdre és volt egy hathetes nyári szünidő, ami nagyjából augusztus 1-től szeptember 14-ig tartott. Az említett eltérő kalendáriumok miatt azonban az egyetemek maguk döntötték el, hogy a döntően Szent Péter és Pál (június 29), illetve Szent Mihály (szeptember 29) közé eső időszakban mikor legyen a hosszú szünet.

A középkori egyetemeken tehát a példákból fakadóan jól látszik, hogy a különböző ünnepnapok miatt a diákok a tanév jelentős részében tudtak pihenni is, ám, mivel az egyetemek ezeken a napokon sem zárták be kapuikat, ezzel párhuzamosan ugyanúgy felajánlották különböző előadások meghallgatásának lehetőségét, mint máskor. Olykor előfordult, hogy a tanítási nap egy-egy részén tanítás helyett lehetővé tették a diákoknak a kikapcsolódást. Ezeknek a szünnapoknak az egyházi ünnepekhez kapcsolása a diákok számára lelki táplálékot is nyújtott, de legalább annyi lehetőségük adódott, hogy a test és az elme számára is megtalálják a megfelelő rekreációs programokat, melyek ilyen alkalmakkor szép számmal adódtak az egyetemi városokban.

Irodalom

• Hastings Rashdall: The Universities of Europe in the Middle Ages I–II. Oxford, 1895.
• Kelényi Borbála: Magyarországi diákok mindennapjai a középkori Krakkói Egyetemen. In: Draskóczy István, Varga Júlia, Zsidi Vilmos (szerk.): Universitas – Historia. Tanulmányok a 70 éves Szögi László tiszteletére. Budapest: Magyar Levéltárosok Egyesülete, 2018. 81-104.
• Lynn Thorndike: University Records and Life in the Middle Ages. New York, 1971.
• Nicholas Orme: Medieval Schools from Roman Britain to Renaissance England. New Haven – London, 2006.
• Rainer Christoph Schwinges: Student Education, Student Life. In: A History of the University in Europe I. Hilde de Ridder-Symoens (Ed.), Cambridge, 1992. 195–243.