"...majd az órán találkozunk..." De hol is?

Mai világunkban a jelentősebb felsőoktatási intézménnyel bíró városokban sokszor a városképet meghatározó elemekké váltak a nagy egyetemi főépületek. A Bécsi Egyetem főépülete az Universitätsringen, a Sorbonne kápolna Párizsban, de ugyanilyen jelentős a Műegyetem, a Corvinus vagy az ELTE jogi karának városképet formáló épülete Budapesten. Ezekben az építményekben működnek az egyetemi adminisztrációs szervek, itt zajlanak a legjelentősebb események (PhD vagy díszdoktori avatások, ünnepségek, jelentősebb konferenciák, stb.) és mindemellett természetesen oktatási központokként is funkcionálnak. A középkorban azonban az egyetemeknek nem voltak karok, még kevésbé szakok (hiszen szakirányok sem igazán léteztek még ekkor) szerint elkülönített, kifejezetten oktatási és reprezentatív célokat szolgáló főépületei. Az oktatás sem nagy, többszáz főt befogadni képes előadótermekben és kis szemináriumi szobákban zajlott. A tanári szobák, egyetemi kávézók és büfék világától is messze vagyunk még. Ennek ellenére az oktatásnak és a kutatásnak már ezekben az évszázadokban is meg voltak a maguk terei.

Ennek nem mond ellent, hogy mind a mai napig több városban is középkori eredetű épületekben működnek az egyetemek adminisztrációs központjai, amelyek jelentős reprezentációs és turisztikai célokat is szolgálnak. A krakkói Collegium Maius és Collegium Novum, Oxfordban a Trinity, Balliol vagy Magdalen College, vagy a Palazzo dell’Archigginnasio Bolognában mindmáig a középkori egyetemek és a középkori tudás velünk élő és aktívan működő emlékeztetői. Azonban már az említett intézmények és épületek nevei is sejtetni engedik, hogy (részben) miből nőttek ki a középkor végére az egyetemek fő oktatási épületei. De ne szaladjunk annyira előre.

Az egyetemek létrejöttének hajnalán még nem volt szükség nagyobb oktatási terekre, hiszen a diákok létszáma is csekély volt. Az egyetemek vagy helyi iskolák és ügyvédi irodák (Bologna), vagy szerzetesi és más egyházi, székesegyházi/plébániai iskolák (Párizs) összekapcsolódásából jöttek létre. Ezekben az intézményekben az egyházak terei és már a kezdet kezdetén a tanárok lakásai, esetleg munkavégzésük helyei (ügyvédi, jegyzői irodáik) szolgáltak egyúttal az oktatás tereiként is. Mivel az oktatás az egyház hangsúlyos feladatai közé tartozott, ezért a templomok mellett sok esetben már kezdettől fogva léteztek oktatási épületek (jellemzően a plébániákon vagy az iskolamesterek szálláshelyein), vagy az egyházakon belül alakítottak ki olyan helyiségeket, amelyekben a diákok tanulhattak a plébános, a kántor, a szerzetesek vagy az iskolamesterek felügyelete mellett. Az egyetemeken kezdetben a helyi kanonokok és szerzetesek tanítottak, akiknek a házaiban folyt az oktatás. Erre jó és igen korai példa a magyar Betlehem nevű diák esete Párizsban. Betlehem a párizsi egyetem egyik központjaként működő Sainte-Geneviève apátságban tanult és lakott, amikor 1177 körül meghalt. Erről István apát levélben értesítette III. Béla királyt és a diák szüleit. A tanításra szolgáló helyiségek egyszerű berendezésűek voltak. Párizs és Salamanca példája alapján a tanárok a katedrán állva tartották az előadásokat, míg a diákok a szalmával felszórt földön ültek. Padokat is elhelyeztek a termekben, legalábbis a jogi, teológiai vagy orvostudományi karok hallgatóinak, de a diákok nem mindig kaptak engedélyt, hogy ezekben helyet foglaljanak, mivel alázatosságra akarták nevelni őket. Párizsban még a 15. század közepén sem kaptak erre engedélyt. A magántanárok szobái is hasonló elrendezésűek voltak.

Az egyre tágabb földrajzi körből és folyamatosan emelkedő létszámban érkező diákok szükségleteit igyekezett kielégíteni a 13. századtól a kollégiumi rendszer. Ez a már meglévő csekély infrastruktúrát jelentősen fejlesztette, hiszen a kollégiumok nem olyan rendszerben működtek, mint ma. Ezekben az intézményekben, az alapító szándéka szerint helyezték el vagy a rászoruló diákokat, esetleg egy adott területi egység fiataljait. Általánosabb volt azonban, hogy az egyetemen tanító magisterek számára nyújtottak lakhatást ezek az intézmények. Ezek a magisterek pedig gyakran tanítottak is a kollégiumokban lévő szállásaikon. A tanítást emellett nagyban segítette a kollégiumok esetében, hogy ezekben az épületekben helyezték el a könyvtárakat is.

A kollégiumok létrejötte viszont jól rávilágít arra, hogy az egyetemek már a létrejöttüket követő néhány évtized vagy egyetlen évszázad elmúltával helyszűkében voltak. Már nem voltak elegendőek a korábbi oktatási terek, így a magisterek rögtön kihasználták a kollégiumok nyújtotta lehetőségeket és saját szállásaik, valamint az egyházak nyújtotta helyiségek mellett ezeket is bevonták az oktatásba. Ilyen igényeiket az egyetemek vásárlással, még többször adományok útján elégítették ki. Prágában IV. Károly és IV. Vencel király is vásárolt és adományozott kollégiumi célokra házakat az egyetemnek, amelyből a Collegium Carolinum és a Cseh nemzet vagy Vencel király Kollégiumok jöttek létre. Nevéből is látszik, hogy a bécsi Collegium Ducale az osztrák főhercegek alapítványa volt az intézmény számára. Ilyen adományokat azonban városi polgárok (Reček és Louda kollégiumok Prágában) és egyházi személyek (Sorbonne kollégium Párizsban vagy a Szent Bertalan kollégium Salamancában) is tehettek. Egy-egy ilyen kollégium idővel kezdte átvenni a vezető szerepet az egyetemi intézményhálózaton belül és kvázi központi épületté nőtte ki magát. Párizsban a mai sok részre tagolódott egyetemre a közbeszédben még mindig „Sorbonne”-ként hivatkoznak, noha a Sorbonne nem volt több, mint az egyik legjelentősebb 13. századi egyházi alapítású kollégium a párizsi Quartier Latin területén. Prágában a Károly Kollégium volt az egyetem „csúcsintézménye”, ahogy Heidelbergben a Collegium Artistarum. A középkori angol egyetemek sajátossága volt, hogy erőteljesen a kollégiumi rendszer formálta az intézmények képét és a tanítás, kutatás az olyan intézményekben, mint Oxford vagy Cambridge a 21. században is döntően a kollégiumokban folyik, s az egyetem csupán, mintegy ernyőszervezete a kollégiumok sokaságának.

Ezek mellett természetesen a korábbi tanítási terek sem tűntek el, sőt. A tanárok számára sok esetben komoly megélhetési forrást jelentett a lakások bérbeadása, vagy saját házukba diákok befogadása. Ez aztán, különösen a humanizmus idején remek gyűjtőhelye lett az összetartó és akár a későbbiekben is szoros kapcsolatokat ápoló, közös érdeklődési körű diákközösségeknek. Magyar szempontból nagy jelentőséggel bírt például Filippo Beroaldo bolognai professzor, aki magyar diákok több csoportját is befogadta házába és a hagyományos egyetemi oktatás mellett magánórákat is adott nekik többek között retorikából, klasszikus irodalomból, grammatikából vagy éppen görög nyelvből. Tanítványai közé olyan notabilitások tartoztak, mint Csulai Móré Fülöp pécsi püspök, akinek cicerói ékesszólását Itália-szerte emlegették, vagy a mohácsi csata magyar krónikása, Brodarics István és Gibárti Keserű Mihály boszniai püspök, aki Isocrates görög filozófus műveit fordította latinra. Mind kivételes humanista képzésben részesültek Beroaldo óráin, melyet saját házában tartott tanítványainak, akikkel haláláig levelezésben állt.

Az oktatásból azonban nem csak a tanárok vették ki a részüket és nem csak a hagyományos helyszíneken folyt a tanítás. A középkori egyetemek sajátossága volt, hogy az idősebb diákok kötelességévé tették, hogy fiatalabb, esetlegesen lemaradt társaik felzárkóztatásában segédkezzenek a professzoroknak. Ezt az előadások után, saját szállásaikon végezhették, ugyanakkor a nagyobb egyetemi disputák és a diákokat érintő jelentősebb kérdésekben kevésbé formális helyeken is tovább folyt a diskurzus… például a kocsmákban. Kevésbé profán, de végső soron akár kiszervezett oktatásnak is nevezhetnénk, amikor az egyetemhez mintegy kívülről csatlakozott intézményben tanultak a diákok. Ez volt a helyzet például a kölni egyetemen, ahol az egyetem teológiai fakultását a helyi domonkos kolostor képezte és a szerzetesek, illetve a rend által odahelyezett tanárok oktattak. Hasonló szisztémában tanították a teológiát Perugiában, Sienában vagy Ferrarában is.

A 13-14. századra tehát az egyetemek egy több épületből álló hálózatban működtek az egyetemi városokban. Ezek az épületek a nációk, kollégiumok szerint különültek el és nagy területen szétszóródva voltak megtalálhatóak. Egyes fakultásoknak is meg voltak a maguk kollégiumai, de keverten is lakhattak bennük a diákok/mesterek. Az igények azonban a 15. század folyamán ismét változtak. Egyre több intézményben érezték szükségét, hogy új épületeket emeljenek immár kifejezetten oktatási céllal, vagy már meglévő épületeket alakítsanak át ennek érdekében. Az angol egyetemek jártak ebben az élen, Oxfordban (Congregation House, 1320 körül) és Cambridgeben ugyanis már jó egy évszázaddal korábban megkezdődtek ezek a folyamatok. Az 1420-as évektől kezdve azonban már a kontinensen is egyre-másra emelték az úgynevezett domus sapientiae-ket, vagyis a „tudás házait”, elsősorban az artes fakultások számára. Ezek az 1360-as években épült bolognai Spanyol Kollégium mintájára készültek és sokkal több és tágasabb teret adtak a tanuláshoz és a tanításhoz. Elrendezésük szerint egy nagyobb belső udvar köré építették és itt helyezték el a tanulószobákat, s ezekben az épületekben jellemzően már helyet kapott egy nagyobb terem vagy előadó és a könyvtárak is nagyobb teret nyertek. 1425-re fejezték be a bécsi Neubau/Neue Schule építését a mai Bäcker Straßén, amelynek az első emeletén kapott helyet a nagyelőadó. Orléansban szintén a 15. század első feléből maradt ránk egy mind a mai napig középkori képet mutató egyetemi épület, amelynek tágasabb tereiben egy nagy könyvtár és előadó található, ugyanakkor a század végén kezdték el építeni a Grandes Écoles épületét, s vettek egy összefüggő épületsort a Petites Ecoles számára a városban. Az 1498-ban alapítólevelet szerzett Frankfurt an der Oder-i egyetem főépületének építési munkálatai 1506-ban fejeződtek be.

A középkori egyetemeken tehát számos helyiség állt rendelkezésre a tanításra. A tanárok lakásai/házai, a kollégiumok, az egyházak termei, majd az 1420-as évektől kezdve egyre gyakrabban már kifejezetten erre a célra épült, nagy előadótermekkel is ellátott épületekben folyt az oktatás. A formálódó egyetemi főépületek azonban nem szabtak gátat a korábbi módszereknek, de a 15. század derekán elindult folyamatok hatására alakultak ki azok a struktúrák, amelyekben a 16. századtól kezdve már egy sokkal összetettebb formában folyhatott az oktatás.

Irodalom

• Aleksander Gieysztor: Management and Resources. In: A History of the University in Europe I. Hilde de Ridder-Symoens (Ed.), Cambridge, 1992. 108–143.
• Gerézdi Rabán: Aldus Manutius magyar barátai. Magyar Könyvszemle 69. évf. 4. foly. (1945) 1-4. sz. 38–98.
• Hastings Rashdall: The Universities of Europe in the Middle Ages I–II. Oxford, 1895.
• Implom Lajos: Adatok a Szent Domonkos-rend magyarországi rendtartományának történetéhez. A rendtartomány alapításától 1526-ig. Bp. 2017.
• Jacques Le Goff: Az értelmiség a középkorban. Bp. 1979.
• Joseph Aschbach: Geschichte der Wiener Universität im ersten Jahrhundert ihres Bestehens I. Wien, 1865.
• Michael Höhle: Universität und reformatio. Die Universität Frankfurt (Oder) von 1506 bis 1550. Köln-Weimar-Wien, 2002.
• Michal Svatoš: The Studium Generale 1347/8–1419. In: Ivana Čornejová – Michal Svatoš – Petr Svobodný (eds.), A History of Charles University, I (1348–1802), Prague 2001. 22–93.
• Mikonya György: Az európai egyetemek története (1230–1700). Bp.2014.
• Székely György: Magyar tanárok és hallgatók az európai egyetemeken az Árpád-korban. Levéltári Szemle 43. (1993) 1. 3–13.