Tagok

Tagok

Dr. Varga Júlia

Dr. Varga Júlia

SZEMÉLYES ADATOK

TUDOMÁNYOS FOKOZATOK

  • 2008: PhD

MUNKAHELYEK

  • 2017. febr. 1. – : levéltár igazgató, Egyetemi Könyvtár és Levéltár
  • 2013. okt. 1. – : levéltár igazgató, ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár
  • 2005. dec. 1. – : levéltár igazgató-helyettes, ELTE Egyetemi Levéltár
  • 1996. dec. 1. – : levéltáros, ELTE Egyetemi Levéltár,
  • 1996. aug. 1. – : levéltáros, ELTE Egyetemi Könyvtár

TANULMÁNYOK

  • 1999 – 2002: ELTE Bölcsészettudományi Kar, Történettudományi Doktori Iskola, Művelődés- és Társadalomtörténeti Program, abszolutórium: 2002. december
  • 1994 – 1998: ELTE Bölcsészettudományi Kar, politikaelmélet szak, diploma: 2002, politikai szakértő
  • 1990 – 1995: ELTE Bölcsészettudományi Kar, történelem – történelem tanári szak, diploma: 1996, történelem szakos bölcsész-tanári

PUBLIKÁCIÓK (2000 - )

Könyv, forráskiadvány

  • A nagyváradi felsőoktatás intézményének hallgatói 1740-1852. = Felsőoktatástörténeti kiadványok. Új sorozat 18. Budapest, 2019. (Szögi Lászlóval)
  • Magyarországi diákok francia, belga, román és szerb egyetemeken 1526-1919. Étudiants de la Hongrie sur les universités françaises, belges, roumaines, serbes et russes 1526-1919. (Szögi Lászlóval) Budapest, 2018. 172 p. = Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban 24.
  • Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának története képekben. Illustrated History of the Faculty of Law of Eötvös Loránd University. 1667-2016. (Földi Andrással és Király Miklósal) Budapest, 2016. 255 p.
  • Magyarországi diákok bécsi egyetemeken és főiskolákon 1867-1890. Ungarländische Studenten an wiener Universitäten und Hochschulen 1867-1890. (Patyi Gáborral, Simon Zsolttal, Szabó Miklóssal és Szögi Lászlóval) Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban 22. Budapest, 2015. 852 p.
  • Magyarországi diákok a Habsburg birodalom kisebb egyetemein és akadémiáin 1789-1919. Ungarländische Studenten an kleineren Universitäten und Akademien des Habsburgen Reiches 1789-1919. (Mészáros Andorral és Szögi Lászlóval) Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban 21. Budapest, 2014. 590 p.
  • A szegedi egyetem története I. rész. A kolozsvári Báthory-egyetemtől a Ferenc József Tudományegyetemig 1581 – 1872. (Szögi Lászlóval) Szeged, Szegedi Egyetemi Kiadó, 2009. 385. p.
  • A kolozsvári jezsuita gimnázium és akadémia hallgatósága 1641-1773. Budapest, ELTE Levéltára, 2007. 452. p.
  • A Nagyváradi Jogakadémia (1780-1848) és a Püspöki Szeminárium (1741-1848) hallgatósága. Budapest, ELTE Levéltára, 2006. 327. p.
  • Magyarországi diákok a Habsburg Birodalom kisebb egyetemein és akadémiáin 1560-1789. Budapest, ELTE Levéltára, 2004. 392. p.
  • A Nagyszombati Egyetem fokozatot szerzett hallgatói 1635-1777. (Bognár Krisztinával és Kiss J. Mihállyal) Budapest, ELTE Levéltára, 2002. 418. p.
  • A Kolozsvári Királyi Líceum hallgatósága 1784-1848. (Bognár Krisztinával és Kiss J. Mihállyal) Budapest, ELTE Levéltára, 2000. 319. p.

Cikk, könyvfejezet

Szerkesztés

  • Draskóczy István, Varga Júlia, Zsidi Vilmos (szerk.): Universitas – Historia. Tanulmányok a 70 éves Szögi László tiszteletére. Budapest: Magyar Levéltárosok Egyesülete, 2018. = Magyar Levéltárosok Egyesülete kiadványai 16.
  • Szögi László: A pécsi felsőoktatás intézményeinek hallgatói (1714) 1782-1852. = Felsőoktatástörténeti kiadványok. Új sorozat. 12. Pécs - Budapest, 2016. 354 p.
  • Hegyi Ádám – Szögi László: Magyarországi diákok svájci egyetemeken és akadémiákon 1526-1919. Ungarländische Studenten an schweizerischen Universitäten und Hochschulen 1526-1919. = Magyarországi diákok egyetemjárása az újkorban 23. Budapest, 2016. 260 p.
  • Haraszti Szabó Péter - Kelényi Borbála – Szögi László: Magyarországi diákok a prágai és a krakkói egyetemeken 1348-1525 I. kötet. Students from Hungary at the Universities of Prague and Krakow. Volume I. = Magyarországi diákok a középkori egyetemeken 2. Budapest, 2016. 152 p.

KONFERENCIÁK (2000 - )

Külföldi előadás

  • A jezsuita oktatás Kolozsváron a 16–18. században. = Előadás a „Kolozsvár 700 éve királyi város” című konferencián Kolozsvárott, 2016. október 11-én.
  • Die Forschung der ausländischen Studenten-Migration in Ungarn = Előadás a „Potentiale, Kooperationen und Grenzen der Universitätsarchive” című nemzetközi konferencián. Tagung anlässlich 60 Jahre Archiv der Technische Universität Dresden am 29. November 2012. im Festsaal des Rektorats, Mommsenstaße 11. 1952-2012.
  • A kolozsmonostori jezsuita misszió és gimnázium a 17. században = Előadás a jezsuiták nagyszombati letelepedésének 450. évfordulója alkalmából rendezett emlékülésen, 2011. október 7-én
  • A Kolozsvári Királyi Akadémiai Líceum külföldi egyetemeken továbbtanuló hallgatói a 19. század első felében. = Előadás Kolozsváron az „Universitari şi universităţi in context european 1800-1945. Peregrinatio academica.” címmel a Babeş-Bolyai Egyetem Múzeuma által rendezett nemzetközi konferencián 2007. december 14-15-én
  • A jezsuiták Erdélyben a 17-18. században. A kolozsmonostori jezsuita gimnázium és a kolozsvári jezsuita akadémia. = Előadás Marosvásárhelyen az „European integration – between Tradition and Modernity” címmel a Petru Maior Egyetem által másodszor rendezett nemzetközi konferencián 2007. szeptember 21-én
  • Die Rolle der kleineren Universitäten und Hochschulen des Habsburger Reiches in der Bildung der ungarlandischen Intelligenz 1560-1789 = Előadás a „Peregrinatio Academica in den Ländern der Stephanskrone” címmel rendezett nemzetközi konferencián, Bécsben 2006. április 24-én
  • Magyarországi diákok a Habsburg Birodalom kisebb egyetemein és akadémiáin 1560-1789. = Előadás Marosvásárhelyen a Petru Maior Egyetem által „European integration – between Tradition and Modernity” címmel rendezett nemzetközi konferencián, 2005. szeptember 22-23-án
  • A Habsburg Birodalom kisebb egyetemeire járt magyarországi hallgatók a 16. század második felétől a 18. század második feléig. = Előadás a Magyar Tudományos Akadémia egyetemtörténeti albizottsága és a Román Tudományos Akadémia kolozsvári és marosvásárhelyi Történettudományi Intézetének szervezésében „Centrum és periféria. Egyetemközi kapcsolatok a közép-európai térségben a 16-20. században” címmel rendezett nemzetközi konferencián Budapesten, 2004. június 11-12- én.
  • A Nagyszombati Egyetem fokozatot szerzett hallgatói 1635-1777. = Előadás a hasonló című könyv bemutatása alkalmával Nagyszombatban 2004. februárjában.
  • Magyarországi hallgatók a Grazi Egyetemen a jezsuita korszak első felében 1585-1680. = Előadás román-magyar felsőoktatási konferencián Kolozsváron, 2003. májusában a Román Tudományos Akadémia kolozsvári és marosvásárhelyi Történettudományi Intézetének és a Magyar Tudományos Akadémia egyetemtörténeti albizottságának közös szervezésében.

Hazai előadás

  • Az újranyitott egri szeminárium, és más felsőoktatási kezdeményezések Egerben a 18. sz. második harmadáig. = Előadás „Az oktatás története az egri egyházmegyében” című konferencián Egerben, 2019. május 9-én.
  • Egy elképesztő tanév. Politikai harcok és az autonómia felfüggesztése a Budapesti Tudományegyetemen Előadás a „250 éve alakult az első hazai orvostudományi kar a Nagyszombati Egyetemen. Egy különleges év. 1918 és a magyar felsőoktatás tervei és történései az összeomlás előtt és után” című konferencián, Budapesten, 2018. november 16-án.
  • A Budapesti Tudományegyetem a Trianoni döntés után = Változó egyetem – változó levéltár. 60 éves ELTE Egyetemi Könyvtár és Levéltár levéltára – 25 éves Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség . Budapest, 2018. szeptember 13-14.
  • A nagyszombati jezsuita egyetem hallgatói adatbázisának forrásai és feldolgozása = Előadás a „Parvistáktól a doktorokig. Módszertani tudományos műhelykonferencia gimnázium- és egyetemtörténeti adatbázisokról” című konferencián, Budapesten, 2018. május 23-án.
  • Politikai küzdelmek a századfordulón a budapesti Egyetemi Körben. = Előadás a „Politika és egyetem. Politikai irányzatok, eszmék recepciója az egyetemi ifjúság gondolkodásában 1780–1990” című konferencián, Budapesten, 2017. november 3-án.
  • „Csak gyönyörködés végett nem utazgathatnak …” Egyetemi peregrináció Magyarországról = Előadás az Internet Fiesta konferencián, Budapesten az Egyetemi Könyvtárban, 2017. március 28-án
  • Az ELTE 1956-ban disszidált hallgatói. = Előadás „Az 1956-os forradalom és szabadságharc tudományos kutatása valamint helye az oktatásban” című konferencián, Szegeden, 2016. október 15-én.
  • A diákegyesületek megalakulása és bekapcsolódása a politikai megmozdulásokba 1867–1900. = Előadás „Magyar Levéltárosok Egyesületének Vándorgyűlése” című, Győrben rendezett műhelykonferencián, 2016. július 12-én
  • Beszámoló a 10/2002. (IV. 13.) sz. NKÖM rendelet módosítását előkészítő bizottság tevékenységéről = Előadás az MFLSZ Vándorgyűlésén Keszthelyen, 2015. augusztus 25-én
  • Reformkísérletek a jogászképzésben a budapesti egyetemen (1870-1940). Reformversuche in der Juristenausbildung an der Budapester Universität (1870-1940) = Előadás az MTA-ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoport nemzetközi konferenciáján, Budapesten, 2015. március 12-én
  • Gondolatok az iskolai anyakönyvek szabványos leírásához. = Előadás „A levéltári szabványok és alkalmazásuk kérdései” című, a Budapesti Fővárosi Levéltár által rendezett műhelykonferencián, 2014. május 6-án
  • A Nagyváradi Jogakadémia és a Püspöki Szeminárium hallgatósága 1848 előtt – az újabb források fényében. = Előadás az MTA-ELTE Egyetemtörténeti Kutatócsoportjának első műhelykonferenciáján az ELTE BTK Történeti Intézet Könyvtárában, 2014. március 26-án
  • A kolozsvári egyetem Szegedre helyezésének iratai Szandtner Pál hagyatékában. = Előadás Szegeden, 2013. november 8-án a „Kolozsvár-Budapest-Szeged. Egyetemünk fél évszázada (1872-1921)” című egyetemtörténeti konferencián
  • Jezsuita konviktusok és szemináriumok Magyarországon = Előadás az MFLSZ vándorgyűlésén, Szegeden, 2012. szeptember 6-án
  • Egyetemi autonómia a két világháború között Magyarországon. = Előadás a Magyar Felsőoktatási Levéltárak Szövetsége Vándorgyűlésén Pécsett, 2011. augusztus 30-án
  • A kolozsvári egyetem története az egyetem újjáalapításától a Ferenc József Tudományegyetem megalapításáig. = Előadás a Szegedi Tudományegyetem 430 éves jubileumi ünnepségén, Szegeden, 2011. május 12-én
  • A felvételi rendszer változásai az Eötvös Loránd Tudományegyetemen 1945-1963 között = Előadás az MFLSZ Vándorgyűlésén, Gödöllőn, 2010. szeptember 24-én
  • A budai egyetem felújításának kísérlete Mátyás király korában = Előadás az Óbudai Egyetem újjáalapításának 600. évfordulója alkalmából rendezett konferencián, 2010. augusztus 31. – szeptember 1.
  • A kolozsvári egyetem korai története 1581-től 1872-ig = Előadás a Szegedi Akadémiai Bizottság Székházában, 2010. május 18-án
  • Magyarországi felsőoktatási intézmények anyakönyveinek egységes adatbázisban történő feldolgozása és az adatbázis-készítés módszertana = Előadás az Országos Katolikus Gyűjteményi Központ Levéltári Napján, 2008. nov. 27-én
  • Datenbanken im Archiv der Loránd-Eötvös-Universität = Előadás az ELTE Levéltára 50 éves jubileumi konferenciáján, Budapesten az Egyetemi Könyvtárban, 2008. szeptember 24-én
  • Adatbázisok az ELTE Levéltárában = Előadás az MLE Vándorgyűlésén, Zalaegerszegen, 2008. aug. 27-én
  • Adatbázisok az ELTE Levéltárában = Előadás a Budapesti Fővárosi Levéltár Szakmai Napján, Budapesten 2008. május 6-án
  • A Habsburg Birodalom kisebb egyetemeire járt magyarországi hallgatók a 16. század második felétől a 18. század második feléig. = Előadás a Magyar Tudományos Akadémia egyetemtörténeti albizottsága és a Román Tudományos Akadémia kolozsvári és marosvásárhelyi Történettudományi Intézetének szervezésében „Centrum és periféria. Egyetemközi kapcsolatok a közép-európai térségben a 16-20. században” címmel rendezett nemzetközi konferencián Budapesten, 2004. június 11-12-én
  • A Nagyszombati Egyetemen fokozatot szerzett hallgatók adatbázisa 1635-1711. = Előadás „A közös történelem a levéltári forrásokban és a történelemoktatásban” címmel rendezett magyar-szlovák történész konferencián Miskolcon 2002. szeptember 25-26-án
  • Magyarországi hallgatók a grazi egyetemen 1586-1850. (kutatási terv felvázolása) = Előadás a METESZ konferenciáján Budapesten 2001. nov. 19-én
  • 27 előadás

KUTATÁSI TÉMÁK

  • Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története
  • A magyarországi és erdélyi felsőoktatás története az újkorban
  • A külföldi egyetemjárás és tudományos kapcsolatok története

KIÁLLÍTÁSRENDEZÉS

  • 225 éves a tudományegyetemi jogi képzés Budapesten. = Kiállítás az ELTE Jogi Karán, 2002. május.
  • Geschichte des ungarischen Hochschulwesens, 13-19. Jahrhunderten. = Kiállítás a Berlini Magyar Kulturális Intézetben, 2000. november.
  • A magyar felsőoktatás évszázadai a kezdetektől 2000-ig. = Kiállítás az ELTE Egyetemi Könyvtárában, 2000. (Szögi Lászlóval és Zsidi Vilmossal)
  • Az Eötvös Loránd Tudományegyetem története a kezdetektől az 1960-as évekig. = Kiállítás az ELTE Egyetemi Könyvtárában, 1998.
  • Oroszlán Zoltán egyetemi professzor élete és működése. = Kiállítás az Eötvös Klubban. 1997. (Heilauf Zsuzsannával)